Rólunk


Hölgyek és Urak, Kicsik és Nagyok, Fiúk és Lányok!

Egy kis utazásra hívunk Titeket, amely során bepillanthattok hozzánk, kis csapatunkhoz!

Az év 2000, ekkor alakult meg a mára már kamaszkorú Ifjúsági Egyesület, a világ egyik legszebb településén: Őriszentpéteren. S hogy miért? Programokat, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségeket kívántak biztosítani a fiataloknak, és ez ma sincs másként. A jelenlegi elnökség, azaz mi, Klau, Moncsi, Gábor, Dávid és Zoli 2010 nyara óta igyekszünk színt vinni a hétköznapok és hétvégék néha-néha csendes pillanataiba. Első közös munkánk a klub-terem felújítása volt, ahol hatalmas vidámsággal és kellő szorgalommal varázsoltunk egy helyiségből igazi, lendületes teret, ahol mindenki jól érezheti magát. Arra is rájöttünk, hogy együtt minden könnyű, nincs lehetetlen, és hogy barátság nélkül nem is lenne igazán jó fiatalnak lenni.

Azóta sok közös munkát tudhatunk magunkénak, szeretjük hasznossá tenni magunkat, igyekszünk segíteni más egyesületeknek, jelen vagyunk kis városunk fontos eseményein, és persze közben dolgunk azon, hogy legyen mit a fiatalságnak felkínálni szabadidő-eltöltés gyanánt.

Tervezünk-szervezünk, és reméljük, hogy még nagyon sok programmal tudunk kedveskedni ifjú barátainknak!

 

Látogatóink számára folyamatosan töltünk fel képeket, videókat. Várjuk az ötleteket, terveket vagy akár fotókat is.